Az év vége idén nem csak az ünnepek elérkeztét jelentette, hanem az ÚjrahasznoSMűhely projektünk zárását is. Így idén az ünnepváráson és a 2015-ös évünk átgondolásán túl, elsősorban arról az elmúlt nyolc hónapról emlékeztünk meg, amely e projekt keretében zajlott.
Sokan gyűltünk össze december 18-án a Feketesas utcában, kellemes hangulatban az ÚjrahasznoSMűhely projekt zárókonferenciáján, amelyen a projektben részt vevő szakemberek osztották meg velünk tapasztalataikat. Az ÚjrahasznoSMűhely projekt az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozásával valósult meg "ÚjrahasznoSMűhely – Sclerosis Multiplexes betegek alkotó közössége" címmel (NCTA-2014-10791-F) Dr. Bencsik Krisztina egyetemi docens előadása nyitotta meg a rendezvényt, aki az SM-betegek életminőségéről beszélt, valamint arról, hogy a projektben megvalósított rehabilitációs és közösségi programok, foglalkozások hogyan hatnak minderre. Ezt követően Angeli Csenge konduktor ismertette meg a résztvevőkkel a konduktív pedagógia alapjait, valamint azt, hogyan látta a foglalkozásokon részt vevők fejlődését. Végezetül Sápi Mariann gyógytornász mutatta be a gyógytorna jótékony hatásait, és beszélt arról, milyen gyakorlatokat végeztek az elmúlt hónapokban a csoportos gyógytorna foglalkozásokon. A konferencia zárásaként Gyurácz Annamária elnök asszonyunk bejelentette, hogy véget ért ugyan az ÚjrahasznoSMűhely projekt ezen része, de a projekt folytatására újabb pályázatot nyert az egyesület. A folytatásról D. Tóth Júlia tréner beszélt, akinek jóvoltából a projekt további részeként tréningeken vehetnek részt az egyesületi tagok.
Az este megkoronázásaként koccintottunk az ünnepekre, az elkövetkezendő esztendőre, valamint sikeres projektünkre, amelynek minden perce öröm volt, és óriási segítség is a mindennapokban!